Kisprojekt Alap ERFA támogatási szerződések ünnepélyes átadása

A kisprojektek megvalósítása hivatalosan is megkezdődött! A közelmúltban ünnepélyes keretek között adtuk át az Interreg VI-A Magyarország – Szlovákia Program által támogatott aláírt Európai Regionális Fejlesztési Alap pénzügyi hozzájárulásáról szóló szerződéseket a magyar és szlovák végső kedvezményezetteknek.

A szerződések átadásának ünnepségén részt vett Bánné dr. Gál Boglárka, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye elnöke és Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke is, akik a Via Carpatia ETT igazgatójával, Dr. Máté Juliannával közösen adták át a szerződéseket a kedvezményezettek számára és sok sikert kívántak a szlovák-magyar együttműködést erősítő rendezvények megvalósításához.

Az 1. felhíváson belül 51 kisprojekt kapott támogatást. Az elkövetkező hónapokban színes kulturális és történelmi fesztiválok, szakmai workshop-ok és konferenciák, táborok, gyerektáborok és kirándulások, hagyományos helyi gasztronómiát bemutató rendezvények és különféle sporttevékenységek kerülnek megrendezésre. Az események különböző korosztályt szólítanak meg, beleértve a nyugdíjasokat, diákokat, a gyermekes családokat is Magyarországról és Szlovákiából egyaránt.

A tervezett eseményeket, tevékenységeket Facebook oldalunkon is népszerűsítjük, a nyertes listát a https://spf-viacarpatia.eu/ oldalon találhatják meg.

A támogatott projektek célja a társadalmi kohézió erősítése olyan együttműködések előmozdításával, amelyek a határ mindkét oldalán működő szervezetek között hosszú távú partnerségek létrehozásához és fejlesztéséhez vezetnek.

A kitűzött célok megvalósításához és teljesítéséhez mindenkinek sok sikert kívánunk!