Make GMR Great Again – Gömör új lendületet kap a turizmus fejlesztésén keresztül

A Make GMR Great Again (#gemer) akcióterv célja, hogy új lendületet adjon Gömör turisztikai fejlődésének egy összehangolt, határon átnyúló együttműködés keretében. A kezdeményezés a térség kulturális örökségére, természeti értékeire és aktív turisztikai lehetőségeire épít, amelyek együttesen hozzájárulnak egy vonzóbb, versenyképesebb és fenntarthatóbb turisztikai desztináció kialakításához.

Az akcióterv megvalósításában kilenc magyar és szlovák partnerszervezet működik együtt. A Via Carpatia EGTC felel az akcióterv koordinációjáért, a partnerségi együttműködés támogatásáért, a turisztikai szereplők képzéséért, valamint a térség közös marketingtevékenységeinek megvalósításáért. Az infrastrukturális fejlesztéseket a Kassa Megyei Önkormányzat vezetésével nyolc projektpartner valósítja meg.

Az akcióterv keretében megvalósuló fő fejlesztések:

• Kulturális örökség megújítása
Megújul a Rozsnyói Múzeum Andrássy Képtára, a pelsőci Bebek-kápolna, a beretkei Rosszgyár (történelmi nagyolvasztó), a gombaszögi történelmi almáskert és környezete, valamint a kiskovácsvágási vízimalom. Emellett az Edelényi Kastélyban interaktív digitális kiállítás gazdagítja a látogatói élményt.

• Aktív turisztikai attrakciók fejlesztése
Új kilátó épül Szádalmáson, megújul a Baradla-barlang aggteleki bejárata feletti sziklakilátóhoz vezető lépcsősor és kilátópont, valamint bővül a gombaszögi zipline pálya.

• Kerékpáros infrastruktúra fejlesztése
A Kassa Megyei Önkormányzat megépíti a Szalóc és Rozsnyó közötti 11,4 km hosszú kerékpárutat, amely javítja a térség elérhetőségét és új lehetőségeket teremt a kerékpáros turizmus számára.

• Partnerség és közös turisztikai marketing
Az akcióterv kiemelt célja, hogy a magyar és szlovák partnerek fejlesztései egymást erősítve jelenjenek meg, hozzájárulva Gömör egységes turisztikai arculatának kialakításához és nemzetközi láthatóságának növeléséhez.

Az akcióterv várható eredményei
• megújuló kulturális és természeti turisztikai attrakciók;
• új aktív és kerékpáros turisztikai lehetőségek;
• erősebb határon átnyúló együttműködés;
• összehangolt turisztikai marketing;
• növekvő látogatószám, valamint a térség gazdasági és turisztikai versenyképességének erősödése.

Az akcióterv időtartama: 2026. május 1. – 2029. augusztus 31.
Az akcióterv teljes költségvetése: 3 838 315,92 EUR
Az Európai Unió hozzájárulása: 3 070 652,74 EUR

A Make GMR Great Again akcióterv az Interreg Magyarország–Szlovákia Program támogatásával, az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.