Elkezdődött a közel 200 éves Patay-kastély felújítása Abaújszántón

A Jövő Útja Nonprofit Kft. (Via Carpatia EGTC) segítségével megvalósul az Abaújszántó-Cekeházi-Patay kastély felújítása.

Első ütemben a KKM/44179-3/2020/Adm támogatási szerződés ÉLŐ TÖRTÉNELEM c. projekt költségvetése 217 millió forint és ebből a keretből bruttó 140 millió forintos támogatás felhasználásával mentik meg a cekeházi kastélyt. A támogatási szerződés részét képezi Abaújszántó testvérvárosának, a szlovákiai Kassának egy turisztikai vonzerő fejlesztési projektje is. Ott a főtéren álló egykori Alsókapu földfelszín alatt megmaradt, korábban már korszerű látogatóközponttá alakított részének a további élményturisztikai fejlesztése szerepel a megvalósításra kerülő tevékenységek között.

A projektindító sajtótájékoztatóra a kastély előtt került sor 2021. május 14-én, a meghívott vendégek között volt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, Dr. Virág Zsolt a Magyar Kastélyprogram Nkft. ügyvezető igazgatója, Dr. Virág Zsolt a Magyar Kastélyprogram Nkft. ügyvezető igazgatója, Dr. Orbán Máté Julianna a Jövő Útja Nonprofit Kft. igazgatója, Safián Ádám, Abaújszántó város polgármestere és a Patay család leszármazottai.

Beszédében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese a szlovák-magyar határon átnyúló együttműködésről, annak a turizmusra és a gazdaság fejlődésére gyakorolt pozitív hatásairól beszélt.

Dr. Virág Zsolt a Magyar Kastélyprogram Nkft. ügyvezető igazgatója, művészettörténész az Abaújszántói Patay-kastély történetét, valamint a kastély fejlesztésében lévő lehetőségeket mutatta be.

Dr. Hörcsik Richárd, Zemplén és Abaúj országgyűlési képviselője a cekeházai kastély fejlesztésének, valamint a térség turisztikai fejlesztési projektjeinek jelentőségéről ismertette gondolatait.

Cekeháza első okleveles említése 1427-ben történt, ekkor a névadó Czeke család birtokát képezte.

Az ÉLŐ TÖRTÉNELEM projekt keretében a kastély felújításának első üteme történik meg, amely magában foglalja a romos kastély alapjainak statikai megerősítését, az elvált és széttöredezett falak összekötését, szakszóval „összevarrását”.

Elkészül az új vasbeton koszorú és a födémek, újjáépülnek a beomlott boltozatok, valamint új tetőzetet kap az épület, amely biztosítja hosszú távú fennmaradását.